AURILE a minőségi KÁVÉ

Tudd pontosan mit iszol! Kávétörténelem, termékismertető…

AURILE KÁVÉTÖRTÉNELEM1

Cserjétől a csészédig…

Legendák a kávé felfedezéséről:

• Száraz füge legenda amit Dávidnak adott Abigailnek:

Egyes elbeszélések szerint a kávébab volt az a „száraz füge”, amit Abigail adott Dávidnak, és Boáz Ruthnak. (Biblia, Sámuel könyve, I 25.18. „Akkor Abigail sietve vőn kétszáz kenyeret, két tömlő bort, öt juhot elkészítve, öt mérték pergelt búzát, száz kötés aszúszőlőt és kétszáz kötés száraz fügét, és a szamarakra rakta.”)

• Omár legenda :

Eszerint egy Omar nevű férfi kelt a Korán által előírt zarándokútra Mekkába, amelyet minden érett férfinak legalább egyszer életében meg kellett ejtenie. Mesterével együtt indult útnak, mestere azonban nem tudta folytatni az utat, így Omar magára maradt, de mestere szellemének irányításával eljutott Mekkába ( Mekka arab neve Mokha ). Omar mestere segédletével meggyógyította a pestissel sújtott város lakosságát, aminek híre eljutott a város királyához. Mivel a király lánya szintén beteg volt, Omar őt is meggyógyította. Cserébe azt kérte a királytól, hogy adja hozzá a lányát. Ő azonban kiűzte őt a városból. A legenda szerint hazafelé vezető útján talált rá Omar egy fára, melynek érett vörös terméséből és egyéb növényekből levest főzött és elfogyasztotta. A leves felfrissítette őt és eltűnt a fáradtsága.

• Kháldi legenda: juhász, aki felfedezte a frissítő hatást…

A történet szerint Káldi, az etióp kecskepásztor egyik éjszaka arra lett figyelmes, hogy kecskéi, melyek egyébként nyugodtan töltik éjszakáikat, igencsak élénken viselkedtek. Nem tudván mire vélni a dolgot a következő nap reggelén Káldi megfigyelte, hogy kecskéi előszeretettel legelésznek egy piros gyümölcsű cserjét.  Káldi először óvatosan megkóstolta a bogyókat, elfogyasztott néhányat, és egy idő után észrevette, hogy a titokzatos gyümölcs rá is élénkítő hatással van. Még a délutáni sziesztáját is ébren töltötte. A következő napokban előszeretettel csemegézett a cserjékről

Titokzatos fa, milyen is valójában?

• Coffea növény a Rubieca családba tartozik
• Örökzöld, évelő
• Erdők aljnövényzetét képezi (ez hatással van az ízre)
• Gyökere 2,5 m mélyre is lenyúlhat
• Érési idő 5-8 illetve 9-11 hónap
• Színe zöldtől-a meggy pirosig emiatt is a neve: cseresznye

Típusok

2 fő fajta ARABICA ROBUSZTA
• Coffea Arabica
• Coffea Robusta
Kisebbek
(Kereskedelmi forgalomban nem jelennek meg)
• Coffea liberica
• Coffe excela

Arabica

• Legelterjedtebb
– 900 m felett terem, vulkáni talajon érzi jól magát
– ovális babszem
• Kereskedelmi forgalom 75 %
• Tökéletes alapanyag
– aromásabb
– nagyon érzékeny
– önbeporzó, így mutációja nehezen alakul ki

Robusta- Coffea Canephora

• Alacsony területeken terem, tengerszint feletti
magasságokon
• Rendkívül teherbíró(szélsőséges viszonyokat bírja)
• Hőséget jól tűri szemben az arabicával
• Kártevőkkel- betegségekkel ellenállóbb
• Kevésbé aromás
• Magasabb koffein tartalom
• Olcsóbb

Kávékert Típusok:

– hagyományos 1000-1800 fa/ha, hozam 300 kg
– erdei művelésű ültetvény 1000-1800 fa/ha, hozam 400-500 kg
– napos ültetvény 4000-5000 fa/ha,hozam 5000-50.000 kg
Termelő országok: Etiópia, Kenya, Uganda, Elefántcsontpart, Brazília,Kolumbia, Guatemala, Costa Rica, India, Indonézia…
Gazdaság:
Olaj után II. legnagyobb forgalom
Víz után a II. legfogyasztottabb
Kávé termelés: 1.275.000 zsák*60 kg= 76.500.000kg
1 csészéből 400 millió fogy a világon (6 milliárd ember él a földön) 66 csésze jut 1 főre cserje fél éves hozama! Magyarországon 22.000 tonna kávé fogy

Feldolgozás

Száraz: rétegekbe, folyamatos keveréssel várják az erjedést, 12 napig szárítják, tisztítják legrégebb óta alkalmazott eljárás.
Nedves: jobb minőségű fajtáknál használják folyókon, csatornákon vezetik le a szemeket, betonkádba, medencébe erjesztik.
Pulper gépekbe helyezik itt a húsréteget eltávolítják, majd szárítják, osztályozzák.
Ízekben, savakban gazdagabb kávé babot kapunk.

Pörkölés

• 200-250 C-ra hevülnek a szemek
• Bécsi: full city
Egyenletes pörköléssel enyhe barna szín, enyhe
olajosság melange-hoz, tejeskávéhoz
• Francia: közepesen sötétbarna, enyhe savasság
• Olasz: mély barna szín, erősen olajos felület,
ínyenceknek
Enyhén édeskés espresszohoz
füstös, csokoládé íz kíséretében
• Spanyol: túlpörkölt, keserű, égett íz

Kávéfőzés módjai

• Török  legrégebbi,leghíresebb
• Lombikos
• Kotyogó nagy divat!!
• Eszpresszó

Életmódbeli szerepe

Kedvező:
Antioxidánsoknak köszönhetően izgatószer
Légzés serkentő (újszülött babáknál használják)
Fájdalom csillapító
Fokozza az anyagcserét
Csökkenti, megelőzi: Parkinson kór kialakulását, vastagbél rákot, bőrrákot
Fogvédő : klorogénsav, nikotinsav, trigonellinnek köszönhetően
Infarktusból felgyógyulást serkenti
NAPI 4-6 csésze kávé elfogyasztása semmi negatív hatást nem okoz.

Eszpresszó keverék

Dél –Amerikai ültetvényekről : brazil au01kávé
kolumbiai babból
10% Indonéz Robusta
60% Arabica
30% egyéb Robusta
Íz: maradandó, erős íz világ, füstös, mogyoró, bors, étcsokoládé
jelenik meg benne

Ízesített kávék – Mester keverékek

Természetes kávék, melyek új aromákkal a vanília, az ír krémlikőr, a cseresznye, a skandináv gyümölcsök készülnek. A kávé természetes íze ebben a készletben is megmarad. Ízesített kávéink: az eredeti Arabica és Robustára épülnek, tradicionális olasz receptek alapján. Az alap íz a kelet-ázsiai fajtára épül, enyhe fűszeres-fás aromával ötvözve. au17kávé
A bársonyos Arabica enyhe savanykás ízű, míg a Robusta felerősíti ezt az ízt az erőteljesebb hatás elérése érdekében. Tökéletesen kiegyensúlyozott, gazdag, teljes íz világ.
Amerikai pörkölés. Lengyelországban 210 °C-on kb. 20 percig,majd óvatosan légkeveréssel hűtjük le. A kávébabok pörköléssel nyerik el a világosbarna színüket.
Ezzel a felszínük szárazzá válik, míg ízük kiteljesedik és édes íze egyensúlyba kerül a kellemesen kesernyés savanyúsággal .

Funkcionális Kávék

Egyénre szabott kávé
• Természetes kávé, melyet ásványi anyagokkal, vitaminokkal és finomított kiegészítőkkel ruháztunk fel, így
azok különböző rendeltetéseket hivatottak kiszolgálni. Ezen kávék receptje különleges, melyek
kifejlesztésében tudósok, kóstolók és táplálkozási szakértők vettek részt.
Eredeti recept
• Az egyedi „egyénre szabott” kávé receptje kiemelkedő lengyel kutatók által lett kifejlesztve.
• Ehhez a legjobb minőségű, ellenőrzött hozzávalókat használtuk, melyek hatása hosszú évek kutatásain alapul. Nagy figyelmet fordítottunk arra, hogy a hozzáadott anyagok ne nyomják el a kávé természetes ízét és aromáját. Az Aurile Kávé nem tartalmaz semmilyen állati, sem genetikailag előállított nyersanyagot, illetve mesterséges színezéket sem.
Ajánlott napi ásványi anyag bevitel 38%-a két csésze kávéban! A kávékhoz hozzáadott vitaminok és ásványi anyagok nem haladják meg a napi tápanyag bevitel 38%-át, két csésze kávé elfogyasztása esetén.Miért? Mert mi az egészséges táplálkozásra fókuszálunk. Mindenkinek arra kell figyelnie, hogy az ásványi anyagok és vitaminok más ételben és italban is megtalálhatók, így figyeljünk arra, hogy a napi fogyasztással ne haladjuk meg az elfogyasztható mennyiséget. Mi kiválasztottuk azt az optimális mennyiséget, mely tökéletes a napi kiegyensúlyozott táplálkozáshoz.
Az „egyénre szabott” kávéink eredeti Arabica és Robusta kávébabokból épülnek fel, tradicionális olasz receptek alapján. Az alap íz világ kelet-ázsiai, enyhe fűszeres-fás aromával ötvözve. A bársonyos Arabica enyhe savanykás ízű, míg a Robusta felerősíti azt az élesebb hatás elérése érdekében. Amerikai pörkölés. Az Aurile természetes kávéit 210 °C-on kb. 20 percig keverjük, majd légkeveréssel hűtjük le. A kávébabok pörköléssel nyerik el világosbarna színüket. Ezzel a felszínük szárazzá válik, míg ízük kiteljesedik és édes íze egyensúlyba kerül a kellemesen kesernyés savanyúsággal. Jól képzett ételízlelőink biztosítják, hogy a pörkölés-szárítás eljárás tökéletes legyen.

Ha szereted annyira a kávét, hogy szívesen népszerűsítenél is egy még nem annyira ismert márkát és ezzel pénzt szeretnél keresni, jelentkezz termékforgalmazónak, töltsd ki ezt az űrlapot és jelezd, hogy kéred az AURILE kezdőcsomagot!

Kávézz velünk, kortyolj egészséges AURILE kávét! Egészségedre!

Mentés